A koala

A koala (Phascolarctos cinereus) Ausztráliában honos erszényes, növényevő állat, az koalafélék (Phascolarctidae) családjának egyedüli élő képviselője. A koala szó a katang benszülött nép nyelvéből származik, jelentése „nem ivó”. A név nem teljesen találó, bár tényleg keveset isznak. A „koalamedve” megnevezés helytelen, mivel a koalák nem tagjai a medvék családjának. A tudományos neve görögül "erszényes medvét" jelent, mivel az első telepesek helyi medvefajnak gondoltá
A koalák mindenhol megtalálhatók Ausztrália keleti partjain, de a belső vidékeken is, olyan távolságig, ahol még elég a csapadék a megfelelő erdők létezéséhez. Ausztrália déli részén a koalákat a 20. század elején kiirtották, de mára újratelepítették őket Victoria államból. Nyugat-Ausztráliában és Tasmaniában nincsenek koalák.
Először Georg August Goldfuss zoológus írta le 1817-ben. A 2000. évi sydneyi olimpiai játékok során a koala volt az egyik kabalaállat.

• Phascolarctos cinereus victor – a legdélebbi alfaj, hosszabb, sötétebb szőrrel, nagyobb termettel.
• Phascolarctos cinereus adustus – a legészakibb alfaj, rövidebb, világosabb szőr és kisebb termet jellemzi.
• Phascolarctos cinereus cinereus – külső jegyeiben és elterjedése szerint átmenet a kettő között.

A koala valamennyire hasonlít a vombathoz (legközelebbi élő rokonához), de a bundája vastagabb és puhább, a füle pedig sokkal nagyobb. A tömege 5 kg (kicsi, északi nőstény) és 14 kg (nagy, déli hím) között van. Általában nem zajosak, de a hím koalák hangos figyelmeztető hívójelet bocsátanak ki, amely a párzási időszakban egy kilométerre is elhallatszik. A koalák élettartamáról kevés megbízható adat áll rendelkezésre. Mindenesetre jegyeztek fel olyan koalát, amely fogságban megérte a 15 évet. Vadonban, de főleg országutak közelében ez lecsökkenhet 2-3 évre.
Mivel a koala étrendje elég alacsony tápértékű, energiát takarít meg azáltal, hogy szokatlanul kicsi az agya: a koponyaüreg 40%-át folyadék tölti ki.
A koala majdnem kizárólag eukaliptuszlevelekkel táplálkozik, folyadékszükségletét is ebből biztosítja. A vombathoz hasonlóan, a koalának is igen lassú az anyagcseréje a többi emlőshöz viszonyítva. Naponta kb. 20 órát mozdulatlanul töltenek, az idő nagy részében alszanak is. A nap minden szakában, de főleg éjjel esznek. Egy átlagos koala naponta 500 gramm eukaliptuszlevelet fogyaszt el, finom pasztává rágva lenyelés előtt. A koala többféle eukaliptusz levelet is eszik, de határozottan előnyben részesít néhány fajtát.
A nőstény koalák egyedül élnek és külön körzetük van, amelyet ritkán hagynak el. A termékenyebb vidékeken ezek a körzetek fedhetik egymást; az olyan zónákban, ahol a tápláléknak alkalmas fák ritkábban fordulnak elő, ezek a zónák nagyobbak és kizárólagosak. A hímek nem kötődnek területhez, de nem tűrik el egymást, főleg a párzási időszakban.
A koalák majdnem teljesen a fákon élnek. Nem készítenek fészket, hanem a fa ágán alszanak. Általában lassan mozognak, de ha szükséges, gyorsan is tudnak mászni. Át is tudnak ugrani egyik fáról a másikra, ha elég közel vannak. Hosszabb utakat a földön tesznek meg. Veszélyhelyzetben meglepő gyorsasággal galoppoznak a legközelebbi fáig, ahol biztonságos magasságig felmenekülnek. Ott aztán türelmesen megvárják, amíg a támadó elmegy.

A páva

A páva nem rendszertani kategória, több nembe tartozó fajnak is ez a magyar neve.

• Argusianus (Rafinesque, 1815) – 1 faj
  • Argus-páva (Argusianus argus)

• Pavo (Linnaeus, 1758) – 2 faj
  • indiai páva (Pavo cristatus)
  • zöld páva vagy glóriás páva (Pavo muticus)

• Afropavo (Chapin, 1936) – 1 faj
  • kongói páva (Afropavo congensis)A Pavo nem fajai és az Argus-páva Ázsia lakói. A kongói páva pedig Afrika lakója.Az indiai páva hossza 110-125 cm (a nőstényé 95 cm), szárnyhossza 46 cm (40 cm). A zöld páva hossza 3 méter (a hím).

A kutya

A kutya vagy eb (Canis lupus familiaris) ujjon járó ragadozó állat, a farkas (Canis lupus) háziasított alfaja. Az egyetlen olyan állatfaj, amely latin nevében megkapta a familiaris, azaz a családhoz tartozó jelzőt.
Ezenkívül tágabb értelemben kutyának neveznek a kutyafélék (Canidae) családján belül a valódi kutyaformák (Canini) nemzetségéhez tartozó több más fajt is: ilyenek például a kisfülű kutya (Atelocynus microtis), az ázsiai vadkutya (Cuon alpinus), a nyestkutya (Nyctereutes procyonoides), az afrikai vadkutya vagy hiénakutya (Lycaon pictus) és az őserdei kutya (Speothos venaticus). A háziasított kutyát mindezektől a házikutya elnevezéssel különböztetik meg. Szócikkünkben „kutya” alatt a házikutya értendő.
Fajtáit feladatuk, hasznosításuk szerint csoportosítják. Három fő csoportjuk:

• Vadászkutyák – fő típusaik: agarak, kopók, retrieverek, spánielek, tacskók, terrierek, vérebek és vizslák
• Munka- és őrkutyák – fő típusaik: terelő- és kísérőkutyák, őrzőkutyák, mentőkutyák, harci kutyák, masztiffok (más néven szelindekek), buldogok, buldogterrierek, dogfélék stb., spiccek és szánhúzó kutyák
• Ölebek, úgymond kistermetű kutyák.A kutya szavunk hangutánzó eredetű állathívogató szóból ered. Erre mutat sok alakváltozata: kucsa, kucsu, kucsó, kucó. A magyartól függetlenül kialakult, hasonló kutyahívogató szavak: szerb és horvát kuci, ukrán kucsu kucsu, oszmán-török kuçukuçu.
  Az eb szó ugor kori örökségünk. A másik két ugor nyelvben (manysi és hanti) a kutya neve emp. Az eb szó ma már csak hivatalos és szaknyelvi szóként („ebadó”, „ebtenyésztő”), illetve egyes kifejezések, szólások és közmondások elemeként használatos. („Ebadta”, „ebihal”, „ebugatta”, „eben gubát cserél”, „ebek harmincadjára vet”, „ebül szerzett jószág ebül vész”, „eb ura fakó” stb.)^[1]

krokodil

A krokodilok (Crocodylia) a hüllők (Reptilia vagy Sauropsida) osztályába tartozó egyik rend. A legfejlettebb hüllőcsoportnak tekinthetők, ma élő legközelebbi rokonaik a madarak (Aves), melyekkel monofiletikus csoportot alkotnak, tehát testvércsoportjaik egymásnak (akármilyen abszurdnak tűnik). A krokodilok a hüllők osztályának Archosauromorpha alosztályágába tartoznak, legközelebbi rokonaik az Aetosauria, Phytosauria, Rauissuchia rendek. E négy csoportot Crurotarsi kládba vonják. Az ezzel testvércsoport Ornithodira kládba tartoznak a repülő őshüllők (Pterosauria) és a dinoszauruszok (Dinosauria), ahová a madarak is beoszthatók.

A krokodilok csontvázrendszere számos különlegességet mutat. Koponyájuk megnyúlt, lapos, a fej csúcsán található a szemüreg. A koponya diapszida-típusú, vagyis két két–két harántékablak található rajta, hasonlóan a Lepidosauromorpha hüllőkhöz. Mint az a több Archosauria hüllőre is jellemző, az egyik halántékablak nem nyílik ki, ellenben van egy szemüreg alatti harmadik kisebb koponyanyílás. Ezért is nevezik a koponyájukat triapszida-típusúnak. A koponyacsontok erősen összenőttek, a szájpadlás erőteljesen elcsontosodott, a koponyacsontok és a fejbőr is elválaszthatatlanul egymáshoz nőttek.

A fogak nem ránőtt fogak, mint a többi hüllőnél tapasztalhatjuk, hanem valódi gyökeres fogak, beleékelődnek az arckoponyába. A foggyökér mindig csak egyszerű. Rágásra nem alkalmasak, csak az áldozat megragadására és darabokra tépésére. Minden fog egyforma alakú, kúpos, csak kissé görbül hátra. Különbség a fogak méretében van. Ha egy fog letörik az alatta lévő pótlófog kinyomja az eredeti gyökerét, és előbújik az új fog. A felső állcsont szájpadlása erősen elcsontosodik, ezzel védve az agyat a nagyobb falatok egészben való lenyelésekor.

A gerincoszlop erőteljes, rajta ún. csigolyabordák találhatók, mely ősi bélyeg a hüllők között. A hátgerincben 9 nyak-, 12–13 hát-, 2–4 lágyék, 2–3 kereszt- és 34–42 farkcsigolya van. A csigolyák hátsó fele domború, elülső része pedig homorú, hogy a hátulsóval összepasszoljon. A 12–13 kétfejű, Y-alakú horogszerű nyújtványokkal ellátott bordán kívül vannak még különleges, vékony, a gerincoszloppal össze nem növő csontos hasi bordák is, melyek a hasizmok rétegei között 7–8 harántsorban helyezkednek el. Ezek elől az utolsó borda porcos részére és a mellcsont porcos nyujtványára támaszkodnak, hátul pedig a fancsontra illeszkednek és így az ún. hasmellcsontot alkotják. Még a nyakcsigolyáknak is vannak rövid, kétfejű, szabad végükön bárd alakú bordáik. A kulcscsont hiányzik. Az előbb említett 12–13 mellkasi bordán különleges ún. horognyúlvány (Y-alakú bordakapcsolat) található, mely a bordát a mögötte lévőre támasztja, ettől a mellkas alkotása kiváltképp erős lesz (ez a madarakra is jellemző, és konvergens módon jelentketkezik a Lepidosauria alosztályágban is a felemás gyíkok között). A bordák szegycsonthoz kapcsolódnak. Végtagjaik gyengébb alkotású tolólábak, mely csak kissé emelik meg a testet, és nem támasztják alá. A láb ujjai között úszóhártyák feszülnek.Igen különleges felépítésű az emésztőrendszer is. A rövid és lapos nyelv az alsó állkapocs aljához nő le teljes hosszában, ízlelőbimbókban gazdagnak mondható. Nyálmirigyeik nincsenek, a táplálékot mindig nedves állapotban nyelik le. A gyomor – hasonlóan a madarakhoz – kettős tagolódású, egyrészt áll egy mirigyes gyomorból, másrészt egy erősen fejlett simaizomzatú zúzógyomorból. Az állat még köveket is nyel, melyek segítik a zúzógyomorban a keményebb táplálék megőrlését. A két gyomor csak egy kis nyíláson át van összeköttetésban egymással. A rövid bélcsatorna a vékonyfalú, bolyhos gyomorvégi bélből s a zegzugosan haladó vékonybélből áll. A végbél rövid és széles, vakbél nélkül. A hasnyálmirigy eléggé, a kettőslebenyű máj erősen fejlett, az epehólyag körte alakú, a lép kicsiny. Az emésztőrendszer kloákában végződik, mely egy hosszanti hasíték a farok tövében.

A zöld leguán

A zöld leguán (Iguana iguana) a hüllők (Reptilia) osztályának a pikkelyes hüllők (Squamata) rendjéhez, ezen belül a gyíkok (Sauria vagy Lacertilia) alrendjéhez, a leguánalakúak (Iguania) alrendágához és a leguánfélék (Iguanidae) családjához tartozó fajA zöld leguán Amerika trópusi területein, Dél-Mexikótól Paraguayig, valamint Brazília déli részén nagyon elterjedt. Néhány Karib-tengeri szigeten is előfordul. Bár manapság nem veszélyeztetett faj, húsáért és a terráriumoknak való eladásért vadásszák ezt az állatot.Az állat testhossza 1,6–2 méter, testtömege legfeljebb 4 kilogramm. A kifejlett hím pikkelye szürkészöld, toroklebenye jól fejlett, háttaraja hosszú és hátrahajló. A kifejlett nőstény testfelépítése könnyedebb, mint a hímé, toroklebenye és háttaraja kisebb. Farokhossza a törzs hosszának háromszorosát is elérheti; izmos és ostorhoz hasonló, védekezésre is alkalmas. Hosszú és hátrahajló karmai vannak, így az állat jól meg tud kapaszkodni az ágakon; a nőstény ásásra is használja őket. A fiatal leguán fényesebb színű, toroklebenye még alig fejlődött ki, háttarajA zöld leguán alkalmanként csoportosan él, és nappal tevékeny. Tápláléka levelek, bogyók, gyümölcsök és más növényi táplálék. Növendékkorában gerincteleneket is fogyaszt.a rövid..Az ivarérettséget 3 éves korban éri el. A párzási időszak a földrajzi fekvéstől függ. A nőstény évente egyszer rak tojást, de ekkor 25–60 darabot. A tojásokat 30 centiméter mély alagútba rakja. A kis leguánok 90 nap múlva fejlődnek ki.A zöld leguán legközelebbi rokona és az Iguana nem másik faja, a kis-antilláki leguán (Iguana delicatissima).

Az oroszlán

Az oroszlán (Panthera leo) a macskafélék (Felidae) családjába tartozó emlős. A tigris után ez a legnagyobb termetű és legelterjedtebb "nagymacska".
Gyakran külön fajnak tekintik a kihalt európai barlangi oroszlánt (Panthera spelaea faj vagy Panthera leo spelaea alfaj), mely az utolsó jégkorszakban együtt élt az emberrel, valamint a szintén kihalt amerikai oroszlánt (Panthera leo atrox vagy Panthera atrox), amely közeli rokonságban állt az európai barlangi oroszlánnal. (Nem összekeverendő a „hegyi oroszlánnak” is nevezett amerikai pumával.)
Az oroszlán visszatérő jelkép volt a királyi és lovagi címerpajzsokon, főként Nagy-Britanniában, ahol a brit emberek szimbóluma lett. Az oroszlánok a kínai művészetben is sűrűn megjelennek, annak ellenére, hogy soha nem éltek Kínában. Nincs még egy olyan állat, melynek több figyelmet szenteltek volna a művészetben és az irodalomban. Az oroszlán már a kőkori barlangrajzokon is látható, és 130-szor fordul elő a Bibliában.Az oroszlán alfajok közötti fő megkülönböztető jel a méret, a sörény és az élőhely. Az alábbiakban felsorolt formák közül néhányat a taxonómusok nem külön alfajként kezelnek. A genetikai hasonlóság azt mutatja, hogy minden napjainkban élő oroszlán egy kb. 55 000 évvel ezelőtt élt őstől származik, ezért egyesek minden afrikai oroszlánt egyetlen alfajnak tekintenek.

• Kelet-kongói oroszlán – Panthera leo azandica
• Katanga oroszlán vagy angolai oroszlán – Panthera leo bleyenberghi
• Hollister oroszlánja – Panthera leo hollisteri
• Dél-afrikai oroszlán – Panthera leo krugeri – Csak a Krüger Nemzeti Parkban és a Kalahari Gemsbok Nemzeti Parkban maradt fenn.
• Berber oroszlán – Panthera leo leo – Vadon kihalt.
• Maszáj oroszlán – Panthera leo massaicus
• Fokföldi oroszlán – Panthera leo melanochaita – 1860-ban kihalt.
• Kelet-afrikai oroszlán vagy núbiai oroszlán – Panthera leo nubica
• Ázsiai oroszlán – Panthera leo persica – Jelenleg mindössze 2-300 vad példánya él.
• Abesszin oroszlán – Panthera leo roosevelti
• Szenegáli oroszlán vagy nyugat-afrikai oroszlán – Panthera leo senegalensis
• Szomáli oroszlán – Panthera leo somaliensis
• Kalahári oroszlán – Panthera leo verneyi
• Barlangi oroszlán – Panthera leo spelaea – kihalt.
• Amerikai oroszlán – Panthera leo atrox – kihalt.
• Marozi – Panthera leo maclatus – kihalófélben vagy kihalt?

A halak

A halak (Pisces) a gerinchúrosok (Chordata) törzsének egy nem rendszertani csoportja. Régebben egységes osztályként tartották számon, mára azonban az elsődlegesen vízi gerinces állatok (tehát nem a másodlagosan vízi életmódúvá vált szárazföldiek, pl. a cetek) gyűjtőnevévé vált. A négylábúakon (Tetrapoda) kívül a koponyások (Craniata) kládjába tartozó összes élőlény hal.
A halak tehát nem egységes rendszertani kategória (taxon, illetve klád), mert parafiletikus csoportot alkotnak, mivel nincs olyan közös levezetett (apomorf) jellemzőjük, amely valamennyiükre érvényes volna és semmilyen más gerinces állatra nem volna érvényes. Közös tulajdonságaik a „nem négylábú” jellegükből következik, ami viszont ősi tulajdonság, így csupán ebben az ősi tulajdonságban való megegyezés (szünpleziomorfia) jellemzi őket.
A csoporton kívül még néhány olyan élőlénycsoport neve is tartalmazza a hal szót, amelyek rendszertanilag valójában nem tartoznak a halak közé. Ilyenek például a puhatestűek közé tartozó tintahalak (Sepiida), valamint a lándzsahalaknak nevezett apró fejgerinchúrosok. Szintén nem hal a békák vízben élő lárvája az ebihal, ahogyan a többi kétéltű vízben élő, halszerű alakja sem. Valamennyi négylábú állat, így az ember is az embrionális fejlődése egy jellemző szakaszában halhoz hasonló, mivel az egyedfejlődés során láthatóvá válhatnak a közös evolúciós múlt nyomai.
Napjainkra több mint 31 000 fajuk ismert és rendszerezett, ebből a recens fajok száma 28 000.^[1] A Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) Vörös Listája 1200 veszélyeztetett fajt sorol fel, de a vizsgálat kevesebb, mint 3000 halfajra terjedt ki, így a veszélyeztetett halfajok száma ennél jóval nagyobb.

Teknős

A teknősök a (Testudines vagy Chelonia) rendet alkotó hüllők. Kihalt és létező fajaik egyaránt vannak. 200 millió évvel ezelőtt már voltak teknősök. Ma körülbelül 300 ismert teknősfaj él a világon. Gerinces hüllő, négy lába van és egy, a bordákból kifejlődött teknője, amit páncélként használ, ha támadás éri.
Alapvetően vízi és szárazföldi teknősök vannak, a vízi teknősök ragadozók, a szárazföldiek növényevők. Ez abból adódhat, hogy a teknős gyorsan úszik, de a szárazföldön meglehetősen lassan mozog (legalábbis lassabban, mint a prédaállata). Tojással szaporodik. A legtöbb teknősfaj nemét a tojást ért hőmérséklet dönti el a kikelés előtt; a magas hőmérséklet nőnemű, az alacsonyabb hőmérséklet hímnemű teknőst eredményez. Léteznek azonban olyan teknősfajok is, ahol a nem genetikailag meghatározott. Ezek közül legalább két faj esetén a hím a heterozigóta – akárcsak az emlősöknél –, míg a többinél a nőstény a heterozigóta – a kígyókhoz és madarakhoz hasonlatosan.
A Kárpát-medencében egyetlen faja őshonos: a mocsári teknős. Ezen felül rengeteg faja él állattartóknál, legjellemzőbb a vörösfülű ékszerteknős, amely sajnos a mocsári teknőssel azonos élettérben él, ezért annak állománycsökkenését okozza a régióban. Ez persze nem az ő hibája, hanem a felelőtlen teknőstartóké, akik megunt kedvenceiket eleresztik a szabadban.
A teknősök közismerten lassan haladnak szárazföldön. Nagy-Britanniában két elkóborolt teknősről feljegyezték, hogy egyikük 8 hónap alatt mindössze 2,9 kilométerre, másikuk 3 hónap alatt 5 kilométerre távolodott el gazdájától.

A kacsa

A házikacsa vagy röviden kacsa (Anas platyrhynchos domestica) a récefélék családjába tartozó baromfi, a tőkés réce ("vadkacsa") házasitott változata.
Többnyire fehér színben tenyésztik, de egyes vidékeken – különösen ott, ahol vadon élő őseivel könnyen kereszteződhet – "vad" színezetű példányokat is találunk.
Húsa, mája, zsírja, tepertője finom falat, de tojását – amelynek szárazanyag- és zsírtartalma lényegesen nagyobb a tyúktojásénál – csak alaposan megfőzve fogyasszuk, mert paratífusszal fertőzött lehet. Fosztott tollával párnát töltenek.
Költés ideje átlagosan 28 nap. A kacsa hímjét gácsérnak hívjuk.
A házikacsa őse a tőkés réce. Háziasításuk megközelítőleg 5000 évvel ezelőtt történt.

majom

A csimpánzok és a gorillák a trópusi Afrika erdeiben, az orangutánok és a gibbonok pedig Délkelet-ázsia trópusi őserdeiben élnek (az orangutánok csak Borneó és Szumátra  szigetén). Az emberszabású majmok összes faja veszélyesztetett vadászatuk
Az emberszabású majmok összes faja meleg égövi él,erdőkben  (a gorillák kivételével) sokat tartózkodnak fákon. Testalkatuk ennek megfelelően a következő jellegzetességekkel rendelkezik:

• nincs farkuk;
• törzsük rövid és lefelé szélesedik;
• felső végtagjuk hosszabb, mint az alsó;
• tudnak két lábon járni, de általában négy lábon közlekednek, vagy a fákon függeszkedve (gibbonok).

Erős nemi diforizmus jellemzi őket: vagyis a hímek általában jóval (az orangutánok és gorillák esetén kétszer) nagyobbak a nőstényeknél. Agytérfogatuk 360-400 ml között változik (a nőstényeké kisebb, mint a hímeké – a gorilláké mintegy 100 ml-rel nagyobb), ami valamivel kisebb, mint az egykor élt ausreipleus-fajoké. A nőstények kb. 8 hónap vemhesség után szülnek meg egy, ritkábban kettő utódo vagy élőhelyük pusztítása miatt.